VÁLOGASSUK! – PROGRAM KÖRNYEZETI ÉRTÉKEINKÉRT

A 39 önkormányzat összefogásával megalakult Sopron Térségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás, a térség hulladékgazdálkodási feladatainak ellátására 6,2 milliárd forint értékű támogatást nyert (Európai Unió, Kohéziós Alap).

Ügynökségünk – a Pannon Sopron Kft.-vel létrehozott konzorcium tagjaként – a projekt szemléletformáló kampányának kidolgozására és megvalósítására kapott felkérést egy nyertes pályázatot követően. A kampányunk fókuszában a szelektív hulladékgyűjtés állt. A hangsúlyt, a helyi jellemzőket is figyelembe véve a tájékoztatásra, illetve, a hétköznapokban jól hasznosítható tudásra és információátadásra fektettük. Elkészítettük a projekt honlapját és Facebook oldalát. Lakossági fórumokat tartottunk, közvélemény-kutatást-, tájékoztató road show-t-, vándorkiállítást szerveztünk, kiadványokat készítettünk, hírlevelet adtunk ki. Munkánk eredményeként a lakosság megismerte a Válogassuk! programot, a projekt üzenete eljutott az érintettekhez.